Koncert > Mandoki koncert

Mandoki koncert

Mandoki koncert

Helyszín: Országosan
Dátum: 2013. augusztus 19.

JEGYVÁSÁRLÁS

Rocktörténeti jelentőségű eseményre kerül sor 2013.08.19-én 20 órakor a Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében a Siófoki Szabadtéri Színpadon. 
Több generáció zenei fejlődését meghatározó, legendás, virtuózok látogatnak a Balaton nyüzsgő fővárosába, hogy együtt zenéljenek egy hatalmasat, megidézve a rockzene hőskorának legnagyszerűbb pillanatait. Nem csalás, nem ámítás: a budapesti Művészetek Palotájában, februárban megtartott teltházas nagykoncertje után ismét hazánkba látogat Mándoki László és világsztár zenésztársai, azaz a Man Doki Soulmates. 
 
Mándoki László az ellenzéki diákmozgalom kultikus dzsessz-rock zenekarának, a JAM-nek volt a vezére, mielőtt a hetvenes évek közepén két zenésztársával, a később rajzfilmesként az USA-ban nagy karriert befutó Csupó Gáborral és Szűcs Lászlóval együtt elhagyta Magyarországot, és Németországban telepedett le. Kezdetben bárokban lépett fel, majd hamarosan Müchenben lett stúdiózenész, 1979-ban pedig belépett a Dschingis Khan nevű popformációba, melynek tagjaként nemzetközi hírnévre tett szert, többek között az jeruzsálemi Eurovíziós Dalfesztiválon aratott sikernek köszönhetően. Kapcsolata a halhatatlan diszkó-világslágert jegyző popbandával a nyolcvanas évek végén szűnt meg. Back To Myself című 1982-es szólóalbumával visszatért a dzsessz világához, több ambiciózus, önálló zenei projektet indított be, és megalapította saját stúdióját. A Münchentől nem messze, a Starnberger tó partján található stúdióban Ian Anderson (Jethro Tull), Steve Lukather (Toto), Bobby Kimball (Toto), Jack Bruce (Cream), David Clayton-Thomas (Blood, Sweat & Tears) vagy Chaka Khan mellett Placido Domingo, Phil Collins, Lionel Richie, Jennifer Rush és Nik Kershaw is készített már lemezt. Mándoki nem csupán a felvételek fölött bábáskodott, hanem aktívan részt is vett a zenei munkában: Phil Collins hanganyaga kivételével szinte minden egyes, műhelyében készült lemezen dobolt. 
 
A Man Doki Soulmates-et húsz évvel ezelőtt hívta életre. A sztárokból álló örömzenekar repertoárjában a súlyosan könnyed dzsessz-rock műfaj legidőtállóbb darabjai szerepelnek.
 
Jegyek: 7990 Ft

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top