Koncert > Zorán koncert Aréna 2023

Zorán koncert Aréna 2023

Zorán koncert Aréna 2023

Helyszín: Papp László Sportaréna Budapest
Dátum: 2023. március 18.

JEGYVÁSÁRLÁS

ZORÁN AEÉNA KONCERT 2023.03.18. - PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA

Aki volt már Zorán-koncerten, tudja, hogy az mindig ünnep. Ritka percek, amelyek kiemelnek a hétköznapok sodrásából. A nagykoncertek közül is kimagaslanak azok, amelyeket az Arénában rendeznek.

2023. március 18-án Zorán-koncert lesz a Papp László Budapest Sportarénában. Erre készül most a művész és az ország talán legjobb muzsikusait felvonultató csapata. Persze megint lesznek vendégek, ahogy azt már megszokhattuk ezeken a kiemelt eseményeken. Így életének és zeneipályafutásának meghatározószereplői közülis többenszínpadra lépnek.

Ezen az estén Zorán mintegy áttekintést nyújt pályájáról, felidézi korábbi koncertjeinek legsikeresebb mozzanatait, és izgalmas zenei meglepetésekben sem lesz hiány. A „kihagyhatatlan” dalok mellett, amelyeket nem hallhat elégszer a több generációt átfogó közönség, megszólalnak majd ritkábban hallhatók is.

2023. március 18-i Aréna-koncert a tavasz egyik kiemelkedő eseménye, Zorán és közönsége közös ünnepe lesz.

És hogy hány perc az ünnep? 120, talán kicsit több. Talán 140. De az biztos, hogy ez a bő két óra mindannyiunk számára emlékezetes lesz.

AKINEK NEM JUTOTT JEGY IDE KATTINTVA MÁS BUDAPESTI ZORÁN KONCERTEKET IS TALÁL!

* Az időpont változtatás jogát fenntartják!

* Az előadás az időpontjában hatályban lévő kormányrendeletek, járványügyi szabályok betartásával látogatható.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top