Színház > A bolygó hollandi - Szegedi Szabadtéri Játékok 2016

A bolygó hollandi - Szegedi Szabadtéri Játékok 2016

A bolygó hollandi - Szegedi Szabadtéri Játékok 2016

Helyszín: Szegedi Szabadtéri Játékok - Dóm tér szabadtéri színpad
Dátum: 2016.07.1-2.

JEGYVÁSÁRLÁS

A BOLYGÓ HOLLANDI - SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK 2016 - 2016. JÚLIUS 1-2.

Sosem szerepelt még Wagner-mű a Szegedi Szabadtéri színpadán: 2016-ban a mester egyik meghatározó zenedarabjával, A bolygó hollandival nyit a fesztivál. 2016. július 1-jén és 2-án láthatják a nézők a Miskolci Nemzeti Színházzal koprodukcióban létrejövő előadást.

Wagner legendás operájának a születése is meglepően fordulatos körülmények között született ,hiszen Wagner egy borzalmas hajó úton kapta az ihletet, hogy elkészítse a norvég legenda opera verzióját, ám Párizs nem volt vevő a darabra, amit ezután többször is átírt és így nyerte el végleges formáját.

Az idők végtelensége óta a tengert járó, elátkozott hollandi és az álmodozó, magát önfeláldozó lány tragikus szerelmi története számos lehetőséget rejt magában egy igazán látványos, a Szabadtéritől már megszokott volumenű produkció létrehozására.

A darab sztárvendége a Kormányost alakító világhírű tenor, Paul Potts lesz. A Britain's Got Talent tehetségkutató műsorban feltűnt énekes komoly operai műveltséggel rendelkezik, de professzionális társulatban Szegeden áll először színpadra operaelőadáson. A címszerepben Kálmándy Mihályt, Senta szerepében Rálik Szilviát láthatja majd a közönség, Dalandot, a norvég hajóst Gábor Géza, Eriket, a vadászt László Boldizsár játssza, Wiedemann Bernadett pedig Mary, a dajka szerepében áll színpadra. A Szegedi Szimfonikus Zenekart Kesselyák Gergely vezényli.


Szektorárak / Jegyárak:

3 300 Ft Brüsszel, Odessza
4 400 Ft Nizza, Parma, Toledo, Turku
6 400 Ft Bécs, Párizs, Parma, Turku
8 400 Ft Bécs, Bécs, Párizs, Párizs
9 400 Ft Berlin, Darmstadt
11 800 Ft London, London, Róma, Róma

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top